Kiskoromban apám vasárnaponként kivitt magával a futballmeccsekre. Legtöbbször a Széktói Stadionban landoltunk. Felejthetetlen volt az a nyüzsgés, a szagok, a feszültség, a játék mindenkit magával ragadott, és persze akkor is sokan voltak, akik a feszültséget képtelenek voltak magukban tartani, így hát kiabáltak. Abban az időben a legdurvább...

Ilyenkor májusban minden évben ezt kívánom. Mármint hogy álljon meg. Az idő. De szerencsére nem áll meg. Fogalmam sincs egyébként, hogy úgy általában mit csinál. Állítólag megy, meg megáll, meg száll, meg múlik, meg repül, meg begyógyít minden sebet, meg a jó ég tudja, mit még. Ha tényleg megállna, holnap nem érnének ide Liliék, mert nem is lenne...

Ezek az év legszebb napjai. Zöld ruhát ölt a világ, a magasban akácvirágok illatoznak, a kertekben kutyák kószálnak. Most a gyíkászás a legmenőbb, szerencsére csak ritkán siker zölden-kéken ragyogó gyíkocskát. A fő gyíkász Tangó, igaz, ő ma nem volt itt, de vannak itt követői: Nacho, Hekla és Momó. Ma Momónak sikerült elkapnia egy rosszkor rossz...