Januári hétköznapok

A január sosem volt a kedvenc hónapom, de azt hiszem, sokan vannak ezzel így. A karácsonyi ünnepek emlékeit lassan elmossa bennünk az idő, a tavasz ígérete meg még oly távoli, hogy nem nyújt igazán vigaszt. Na de minek ide vigasz, mikor itt vannak a kutyák! A kutyák, akik bizonyára azért adattak nekünk, hogy megtapasztalhassuk az önzetlenséget és a hűséget. Legelőször is itt van Marcika, a kötelességtudat, a hűség és önzetlenség négy lábon járó szőrös szobra. Marcika, akár kint vagyunk, akár bent, rendületlenül őriz engem és lehetőleg senkit nem enged a közelembe. Ha ránézek, mindig elmosolyodok, de ugyanígy vagyok Veronikával is, aki a panzió játékmestere, kedvessége és eredetisége szinte határtalan. Kistestvére, Nyuszifül egy kicsit visszafogottabb, de azért ő is odavan a játékért, különöseb Veronkával. Birkóznak, kergetőznek, aztán Veronka elkapja Nyuszifül grabancát és húzza maga után a hóba, amit Nyuszifül láthatólag nagyon élvez. Itt van aztán Simike, ez a pár hónapos kölyökgombolyag, akiért mindenki odavan, nagyon okos, kölyök létére igazi falkatag, Veronika őt is szokta húzgálni maga után a hóban. Aztán itt vannak az ikrek, Rózi és Sári. Nem tudom, valóban testvérek-e, de minden tekintetben annak mutatkoznak. Sárika fekete, Rózika barna. Együtt szeretnek játszani, pihenni, tévézni, mindent, még enni is. Olyanok, mint a puha sálak, ha a kanapén ülünk vagy az ágyban fekszünk, ránk vagy mellénk símulnak, viszont ha valami nem tetszik nekik, akkor magas farkashangon vonítanak. Itt van aztán még Elíz, a kedves, csendes, szerény Elíz, aki mostmár láthatóan jól érzi magát, összebarátkozott a többiekkel és persze velünk is. Elízke, ha kimegy levegőzni, mindig ugyanazt a kört teszi meg a kertben, a Mexikó felé indul, megkerüli a fenyőligetet, aztán visszajön. És persze nem feledkezhetünk meg Maszatról sem, aki tegnap érkezett, és közismerten nagy felfedező, imád bóklászni a kert távoli, eldugott zugaiban,  módon számtalanszor rám hozta már a szívbajt, amikor nem jött elő a hívásomra. Most, hogy leesett a hó, és tekintve, hogy Maszat hófehér, egy kis világító karikát akasztok a nyakába, így akármerre is kószálhat a kertben, a piros villogás nyomban elárulja, hol van. És végül itt van még Breki. Nem tudom, hiányzik-e neki Bajkál, talán igen, hiszen Brekinek Bajkál volt a mostohája, nagyon szerették egymást. Breki volt az első befogadott kutyánk, és Bajkál ezt valamiképp azonnal megértette és a szárnyai alá vette a szakadt kis vagabundot. Attól kezdve ők mindent együtt csináltak.
Többnyire persze bent vagyunk mind. de kb. kétóránként kimegyünk, mindenki kifutja magát, elintézi folyó és egyéb ügyeit, aztán együtt visszemegyünk a jó meleg házban. Hát ilyenek a hétköznapok.