Marcika kelengyéje

Marcika tavaly volt már nálunk vagy 2 hónapot. A gazdája meghalt, és az USA-ból hazatért lánya vette gondozásába, de hamarosan vissza kellett utaznia, így Marcika hozzánk került. Nyomban rabul ejtette a szívünket szerénységével, okosságával és kötelességtudatával. Érkezése napján letelepedett a házunk küszöbére és elkezdett őrizni. Egyenes tartással ül, és senki mást nem enged a küszöb közelébe, mondván, hogy ez az ő helye és neki itt van dolga. Olyan, mintha folyton vigyázba ülne. Aztán Zoé, a gazdája visszajött a messzi Amerikából és elvitte Marcikát,  Azzal váltunk el, hogyha úgy adódik, akkor Marcika örökre idejöhet. De nem jött egészen tegnapig. Zoé indul vissza a férjéhez, Marcika pedig itt marad. Bár nem mondtuk ki, de mindketten tudtuk, hogy mostmár végleg. Marcika most igazi élelmiszerraktárral érkezett, ami a következőkből áll: 3 kisebb zsák száraz táp és 14 doboz konzerv. Hát ez Marcika kelengyéje.

                                                         Az elveszett póráz

Kyle póráza eltűnt. Tűvé tettem érte az egész kertet, az éléskamrát, a műhelyeket, de sehol semmi. Kyle-nak szürke, Rivernek bordó póráza van. Most csak Kyle van nálunk, mert Rivernek egy kisebb lábműtét után pihenésre van szüksége. Mindig nagyon igyekszem, hogy rögtön a helyére tegyem a dolgokat, mert itt pillanatok alatt be tud állni a káosz, ha csak úgy letesszük a dolgokat. János a minap kozmetikushoz vitte Kyle-t, és nem találtam a pórázát. Jobb híján adtam egy ócskácska pórázt a mieink közül, de kellemetlenül éreztem magamat. János a rá jellemző optimizmussal odavetette, hogy Meglesz az! Nemsokára visszajöttek, de nem lett meg. Kyle ragyogott, illatozott, én meg elszántan folytattam a póráz felkutatását. A gyanúm jobb híján Veronkára terelődött, mert a mi drágalátos Veronkák szeret mindent elhurcolni a helyéről, és épp abban az időszakban történt egy illetéktelen behatolás az éléskamrába, mondanom sem kell, hogy ez is a mi Veronkánk műve volt, ugyanis már nemcsak a kilincseket nyitja, megtanulta kiakasztani a kapcsos zárat is. Egészen ma délutánig gyanakodtam, mert a póráz nem került elő. Már éppen fel akartam hívni Jánost, hogy hol vette azt a szép pórázt, amikor jártomban-keltemben megálltam az éléskamra tornáca előtt, ahol a pórázok a gerendáról lógnak alá. Ott volt az orrom előtt. Ott volt mindvégig. Nem tudom, hányszor kerestem ott ezt a pórázt, emlékszem, még meg is fogtam, de mindhiába, nem láttam. De most észrevettem rajta a föliratot: River. Szóval ennyi... A pórázok valahogy összecserékődtek, és most Kyle-n volt a bordó póráz. Én meg a szürkét kerestem. Hogy milyen veszedelmes dolog is az emberi agy! Ha egyszer szürkét keresel, hiába leled meg a bordót, nem esik le a tantusz. Szegény Veronikáról most nem is beszélve. Na jó, nem is olyan szegény. Tegnapelőtt ellopta és felfalta Dolly kenyerét.

                                                         Breki átalakul

Hát igen, eljött ez a nap is. Anita mondogatta évek óta, hogy Pudlit csinálok belőled, Breki, kifejezve ezzel abbéli szándékát, hogy megnyírja a loncsos-lompos és bozontos és egy cseppet se pisze Brekikét. Breki külleme és lelki finomsága kiáltó ellentétben van egymással. A szedett-vedett külső gyengéd csipkelelket rejt, amit oly sokan meg is tapasztaltak már, akiknek Breki átölelte a lábát és akiknek esdeklően nézett a szemébe mintegy azt rebegve: Fogadj te is örökbe, légy te a századik gazdám! Nos, Anita mind a mai napig nem nyírta meg Brekit, ám Enikő, Anita húga az idén kitanulta a kutyakozmetikus mesterséget, és lám, tegnap, amíg mi bevásároltunk, megtörtént a nagy metamorfózis: Brekiből pudli lett. Az, hogy mit is értünk ez esetben pudli alatt, talán nem egészen világos még a mi számunkra sem. Nos, a pudli itt csak annyit jelent, hogy csinos, szépen nyírt, jólfésült kutyalegény. Mert Breki az lett. Őszintén mondom, hogy amikor a szobába lépve megpillantottam, nem ismertem. föl és Anita is pont így járt.  - Ez a mi Brekink lenne? - kérdeztük szinte egyszerre. És igen, ez a skatulyából kihúzott pompás négylábú dalia a mi Brekink. A szíve persze a régi maradt, és annak egy darabja mindörökre Szervó Katié. 

                                                       Artúr, Gréta, Bella, Samu

Artúr pár napja jött és egy hétig marad. Nevéhez méltó úriember, Grétivel és Veronkával játszik a legszívesebben. Aztán gondol egyet, bevonul és lepihen, mint valami angol arisztokrata. T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király regénye kapcsán én is így köszöntöm, ha bejön: Üdv néked, Arthur. A nagy királyt elhagyom. Pedig talán nem is kéne elhagynom, mert van itt egy kiráylány is, esetünkben egy kedves tacskó bőrébe bújva, ő Bella. Bella is nagyon szeret pihenni, csak ritkán sározza össze a tappancsát, merthogy kint minden csicsog a téli párától.
Gréta azt csinálja, mint mindig, keresi a többiek kedvét és persze a miénket is. Gréta a becsület és a hűség négylábú szőrös szobra. Aztán itt van még Samu. Még mindig itt van. Őszinte örömömre Sami itt tartózkodása kitolódott még egy hónappal. Samu az egyik legkülönlegesebb kutya azok közül, akiket az elmúlt években megismertem. A négylábú haramia és a szelíd hűség kereszteződése. Hangja egy küklopszé, a tekintete a bárányé. Megszerettük egymást. Pont olyannak, amilyenek vagyunk.